Újabb díjakat zsebelt be Budapest és a HIPA

Újabb díjakat zsebelt be Budapest és a HIPA

A közös Budapest standIsmét rangos nemzetközi elismerésben részesült a hazai befektetési környezet, azon belül is Budapest: a befektetői körökben tekintélyes fDi Magazine 2017-es „fDi's Global Cities of the Future" kategória „TOP 25 FDI Strategy" listáján Budapest – a régióból egyedüli városként bekerülve – a 22. helyet szerezte meg. Budapest mellett a Nemzeti Befektetési Ügynökséget (HIPA) is díjazták: az „fDi Strategy Awards" összesítésében a HIPA „Big Team" kategóriában vehetett át elismerést a MIPIM ingatlan-szakkiállításon Cannes-ban.

A Budapest-stand a megnyitó előtt

A Budapest-stand a megnyitó előtt

A MIPIM a világ legnagyobb ingatlanfejlesztési kiállítása, amelynek keretében több mint negyed évszázada gyűlnek össze az ingatlanszektor legbefolyásosabb szereplői, a fejlesztéstől a finanszírozáson és kivitelezésen át a marketingig. Az idei évben 90 ország 2600 kiállítója – köztük mindössze ötven város – vesz részt a négynapos kiállításon, amelyre 23 000 szakmai látogató várható. A tavalyi magyar jelenléthez képest fontos előrelépés, hogy Budapest idén a központi konferenciaprogramban is helyet kapott.

A Budapest-stand egy hármas együttműködés eredménye: Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) közösen népszerűsítik a tervezett, folyamatban lvő, vagy már lezárt fővárosi ingatlanprojekteket. A kiállításon bemutatkozik többek között a rangos MIPIM Awards-ra is esélyes Liget Budapest Projekt, valamint a 2017-es FINA Világbajnokság.

Kerekasztal-beszélgetés a Budapest standon

Kerekasztal-beszélgetés a Budapest standon

Heffner Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) főosztályvezető-helyettese szerint Budapest a kelet-közép-európai régió földrajzi központjaként egy folyamatosan fejlődő, megújuló világváros, amely nemzetközi viszonylatban alacsony belépési küszöb mellett kínál magas megtérülési rátát a befektetők számára. Kiemelte: a HIPA szakemberei személyre szabott befektetési tanácsokkal segítik a befektetőket a kínálkozó ingatlan-beruházási lehetőségek hasznosításában.

A HIPA jelenlétének célja, hogy felhívja a legjelentősebb iparági szereplők figyelmét a dinamikusan fejlődő magyar ingatlanpiacra, valamint az ígéretes, komoly megvalósíthatósági potenciállal rendelkező ingatlanfejlesztési beruházásokra. Az ügynökség Hungarian Investment Projects (HIP) portfóliójából 12 fővárosi és vidéki projektet népszerűsít Cannes-ban, melyek fókuszterületei a hotel-, iroda-, valamint az ipari és logisztikai ingatlanfejlesztések.

Ezen túlmenően a HIPA munkatársai két díjat is átvehettek, rögtön a MIPIM első napján: a Financial Times befektetésekkel foglalkozó kiadványa, az fDi Magazine minden ében a kiállítás keretein belül adja át elismeréseit. 2017-ben a „fDi's Global Cities of the Future" kategória „TOP 25 FDI Strategy" listáján Budapest – a közép-kelet európai régióból egyedüli városként bekerülve – a 22. helyet szerezte meg, míg a HIPA-t az „fDi Strategy Awards" összesítésében „Big Team" kategóriában szólították a színpadra.